04. rész

Nathalie Hayley Peterson

Lábaimmal idegesen dobolok, a padlón miközben várjuk a vendégeket. Már kora reggel óta fenn vagyok, és csak idegeskedem, az egész napon pedig semmi okom sincs rá. A fiúk is látták rajtam a feszültséget, de szó nélkül hagyták az egészet. Igazából nem is vártam tőlük semmit sem hisz mit tudnának mondani? Mindig csak azt a sablonos szöveget, hogy "nyugi nem lesz semmi gond". Pedig mindig ebből a hablatyolásból lesz a gond. De ugyan mi történhetne? Hiszen csak át jönnek a srácok bandatársai - ráadásul fiúk - azzal a dumával, hogy meg akarnak ismerni. Az én döntésemmel mi van? Ha én nem akarom megismerni a fiúkat akkor mit, csinálnak? Ha szeretném elkerülni ezt az egész "ismerkedjünk meg" dolgot, mit tennének a srácok? Valószínűleg semmit. Hiszen ki vagyok én, hogy meg mondjam, mit akarok? Vagy legalább egyszer meg hallgatnak, hogy mit szeretnék. Egyáltalán meghallgatnának? Nem. Csak egy szerencsétlen amnéziás lány vagyok, aki egy világszerte ismert banda életébe csöppent. Az a kedves Sors. Tehetetlenül beletúrok a hajamba és a plafont kezdem el tanulmányozni. Milyen érdekes. Fehér. Percekig csak bámulok magam elé és mikor már meguntam ezt az időtöltést a konyhába indulok. Meglepetésemre Louist is itt találom egy csésze teát iszogatva. Arcát látva őt sem találom valami nyugodtak. Vajon a fiúk érkezése miatt ennyire feszült? De miért idegeskedne ez miatt? Hiszen a haverjai már ki tudja mióta. A szekrényből előveszek, egy poharat majd vizet töltök bele és csatlakozom Louis társaságához. Valószínűleg nem vette észre, hogy bejöttem, mert amikor leültem elé ő akkor is csak a csészét bámulta. Mi baja? Kérdezősködni nem akartam, mert meg nem voltunk olyan jó beszélő viszonyba. A tegnapi kis szóváltásunk óta nem nagyon beszélgettünk, még amikor meséltek magukról akkor is Niall beszélt többet, Louis helyett is néha. Tanácstalanul kortyoltam bele az italomba és az utcára tekintettem az ablakon át. A tegnapi naphoz képest sokkal zordabb idő van. Az ég kék színét felváltotta a szürkeség. A nap helyett süvítő szél fújt esővel keveredve. Egy szóval borzalmas. A ház elé épp most parkolt le kettő autó. Megjöttek. A pánik újra úrrá lesz rajtam. Még nem késő elmenni ugye? Remegő kezekkel ittam meg a pohár maradék tartalmát és lassú léptekkel tettem a mosogatóba a tárgyat. Jól van. Nyugi Nathalie nem lesz semmi gond. Már megint ez a sablon duma. Idegesen beletúrok a hajamba és remegő lábakkal indulok a nappaliba. Már a küszöbön megtorpanok, nem akarom ezt az egészet. Csengettek. Niall robog le a lépcsőn és az ajtót nyitja, előtte rám pillant és egy biztató mosolyt küld. Te legalább nyugodt vagy ellenben velem. Sorjában lépkednek be a fiúk és egy lány az ajtón köszönnek, a Szöszinek majd beljebb fáradnak. Egy kéz csúszik a hátamra, amitől kicsit megugrom, de tudom, hogy Louis az. Felnézek rá és már az arckifejezéséből látszik, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az egész felhajtást. Én sem. Ugye még mindig nem késő megfutamodni?

- Gyere. - sóhajt egyet Louis és a kezét végighúzva oldalamon indul el a vendégek felé. Nincs menekvés. Lassú megfontolt léptekkel haladok Louis mögött, ahogy a társaság felé vonulunk a nappaliba. Hangos beszélgetésük már megcsapja a fülem, valamin nagyban nevetgéltek, de érkezésünkre felkapták a fejüket. Mindenki elhallgatott és minket figyelt. Megálltam Louis mellett és a vendégekre pillanatok, akik engem néznek. Kínos.

- Srácok, ő itt Nathalie - kezdett bele hosszú hallgatás után Louis -  Nathalie ők itt azok, akik kíváncsiak voltak rád. - na, most ebből nagyon sokat megértettem. Kösz Louis.

- Nehogy megerőltesd magad haver. - áll fel az egyik idegen Louis mellé lépve és átdobja a jobb karját a vállán.

- Én soha. - rázza le Louis a srác kezeit, majd unottan leül az egyik szabad helyre. Ilyenkor mi baja?

- Szia, Liam Payne vagyok. - mutatkozik, be a srác majd kezet ráz velem. Ragyogó barna szemei engem fürkésznek, miközben ajkaira egy kis mosoly ül ki. Barna haja tökéletesen be van állítva ezzel kiemelve enyhén borostás arcát. Egy egyszerű kék-piros kockás ing volt, rajta ami kiemelte kidolgozott felső testét és látni lehetett az alkarját borító pár darab tetoválást.

-  Zayn Malik. - váltotta fel Liamet egy másik srác szintén kezet rázva. Ez valami szokás? Fekete haja ez égnek meredezik, aranybarna szemeiben kíváncsiság ül. De miért? Borostás arcán ott ült egy féloldalas csábos mosoly, amivel lányok milliói megbolondulnának szerintem. Egy fehér mintás pólót viselt rá egy kék dzsekit húzott fekete nadrággal párosítva. Liamhez képest ő sokkal, másabb kinézetre és természetre is, de nincs negatív véleményem róla sem.

- Harry Styles. - int nekem oda az utolsó ismeretlen srác. Rekedtes hangja mintha egy kicsi utálatot tükröznek és csatlakozik hozzá a nemtörődöm stílusa. Kezet foghat Louissal. Barna göndör tincsei rendezetlenül állnak. Zöld íriszei semlegesen bámulnak engem. Mit vétettem? A kanapé legvégén húzódik meg jobb lábát a bal térden támasztva. Egy barna kopott csizmát visel, ami passzol a fekete térdénél szakadt nadrágjához, amihez párosított egy fekete pólót rá egy hosszú kék inget. Stílusos.

- Szia. Danielle Peazer vagyok, de szólíts nyugodtan Daninak. - hirtelen termett előttem a lány és egyszerre szoros ölelésbe zárt. Meglepett a tette és egy kis hezitálás után viszonoztam az ölelést már amennyire tudtam, mert ez a lány még a szuszt is kiszorította belőlem ajándékul pedig csak egy kis hátveregetést kapott tőlem.

- Azt hiszem rá hoztad a frászt Peazer. - röhögött fel Niall a kanapéról.

- Kuss Horan! - fordult hátra a lány és gyilkoló pillantásokat lövellt a Szöszi felé. Mosolyognom kellett ezen a kis jeleneten, amit ezek ketten itt művelnek. Egyikük sem bírja szó nélkül hagyni a másik mondatát. Helyet foglaltam az egyik fotelban és tovább figyeltem a két személy szóváltását. Bolondok. Még ki is nevetik egymást a szerencsétlenkedésükkel. Louis és Harry nem szólnak és nem is reagálnak, semmit csak csendben figyelik az eseményeket. Valami nem stimmel velük. 

- Jól van elég lesz gyerekek a műsorból. - szólt rájuk-, ha minden igaz- Liam és a lányt az ölébe húzta. Szóval ők egy párt alkotnak. Aranyosak. Beállt a néma csend mindenki a párost nézte, akik ott magukban sutyorognak valamit és sejtelmesen elmosolyodnak. Miről beszélhetnek?

- Kértek valamit inni srácok? - törte meg a csendet Niall és felállt a kanapéról. Mindenki bólintott válaszképp. - Akkor hozok valamit.

- Majd én. - állt fel Louis majd egyből a konyha felé vette az irányt. Mindenki Louis figyelte, ahogy eltűnik és furán összenéztek, de szó nélkül hagyták az egészet. Mintha menekülni akart volna Louis ezzel az egésszel. Komolyan nem értem ezt az egész helyzetet. Én vagyok az oka?

- Hogy érzed itt magad Nathalie? - a hang irányába fordultam és Zayn kérdő tekintetével találkoztam.

- Jól. - inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek a válaszom, de most még mit tudnék mondani - Igazából csak alig két napja vagyok, itt nem tudok mit mondani. Megvagyok. - rántottam meg a vállam.

- Milyen Louis? - meglepetésemre Harry is megszólalt, de a hangjában még mindig volt valami, ami nekem nem tetszett.

- Ezt hogy érted? - néztem rá furán. Louis olyan amilyen, nekem még fura, de talán a közeljövőben változnak a dolgok. Értetlenkedésemen csak a szemeit forgatta. Úgy látom, mi nem leszünk meg egymás mellett.

- Viselkedésre. Jól kijöttök? - kérdezte unottan. Fura kérdés az biztos, mert semmit sem tudok mondani. Louis kicsit zárkózott velem szembe, de nem is csodálom, hiszen csak egy púp vagyok a hátán a baleset óta.

- Igazából nem beszélgettünk nagyon amióta itt vagyok. Tegnap volt egy kis szóváltásunk és annyi én inkább Niallel jövök ki jobban. - böktem fejemmel a Szöszi felé miközben az ujjaimat tördeltem.

- Milyen "kis" szóváltás? - hangsúlyozta ki a szót Harry. Miért kíváncsi most meg mindenre? De ahogy körbenéztem mindenki kíváncsi tekintete engem fürkészett. Nagyot sóhajtottam és szólásra nyitottam a számat, de egy hang beelőzött. Egy nem túl kedves hang. Louis...

- Örülnék, ha nem lennél mindenre kíváncsi az életemből. Nem tök mindegy neked hogy miről beszélgettem tegnap Nathieval? - hangja cseppet sem volt kedves Harry felé. Azért én azt a "beszélgettem" szócskát át gondoltam volna a helyében - Meg különben is mi közöd hozzá? Megmondtam neked valamit tegnapelőtt és ahhoz is tartsd magad. - megfeszült állkapoccsal fejezte be mondanivalóját Louis és lerakta az italokat az asztalra. Mindenki csendben volt és a két srácot figyelték feszengve. Én egy kicsit meghúztam magam a fotelba és próbáltam minél jobban láthatatlan lenni. Minden az én hibám. Csak be kellett volna fognom a szám és talán nem tartanánk most itt, hogy a fiúk farkas szemet nézve egymással ölik egymást.

- Csak érdeklődtem. - sziszegte Harry ökölbe szorított kezekkel - Azt ne mondd, hogy már azt is megtiltod, hogy beszéljek az emberekkel. - emelte meg a hangját a végére. Miről beszél?

- Én egy szóval se mondtam, hogy ne beszélgess az emberekkel. - Louis izmai megfeszültek az állkapcsa kiugrott kezeit olyan szinten összeszorította, hogy ujjai már elfehéredtek, de a szemkontaktust még mindig tartotta Harryvel - Csak mindig ne az érdekeljen, aminek hozzám is köze van. Nem kell rólam érdeklődnöd sem olyanokról tudnod, ami rólam szól vagy velem kapcsolatos. És főleg ne olyan személytől érdeklődj, aki nem tud semmiről és ne keverd ilyenekbe bele. - összeszorított fogakkal oktatta ki Louis Harryt ezzel még jobban dühbe hozva a másikat. Én vagyok az a személy, aki semmiről sem tud. De nem tudok, ezzel mit csinálni nem tudom, mi folyik körülöttem. Halihó amnéziában szenvedek. A két srácra néztem, akik meg mindig megfeszülve, mint a szobor úgy figyelték egymást, de látom, Harry nem hagyja szó nélkül ezt az egészet.

- Nem kevertem bele semmibe csak... - nem hallgatva tovább a vitát Rólam felpattantam a fotelből és gyors léptekkel a konyhába slisszoltam. Amint látókörön kívül voltam egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat és fejemet a hideg csempének döntöttem. Ez már túl sok(k). Miért kell vitázni? Miért pont Én vagyok a veszekedés célpontja. Miért... miért?  Újból töltöttem a poharamba vizet és a szekrénynek dőlve kortyolgatni kezdtem. Az agyam folyton Louis szavain kattogtak. "Aki nem tud semmiről és ne keverd ilyenekbe bele."  Mit titkolnak? Miről nem tudhatok? Mi van a két srác között? Még egy sóhajtás hagyja el a számat és a kezemben lévő poharat kezdem el forgatni. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen ebben a világban? Csak Én járta így? Szerencsétlen.. amnéziás.. tehetetlen.. zavarodott.. mind Én vagyok.

- Min mosolyogsz? - állt meg előttem Dani. Dani.. Danielle.. Peazer? Mosolyogtam? Tudok én még magamon is mosolyogni. Egy kis gondolkodás meg ennyire ki akasztani. Letettem a poharat a pultra és a lányra néztem.

- Semmin. Csak elgondolkodtam. Mi van odakinn a fiúkkal? Lenyugodtak? -  kérdeztem.

- Persze a többi fiú leállította őket mielőtt egymásnak estek volna. - már agyon is verték volna egymást? Csodás. Kicsit elhúztam a számat erre gondolva, amit Dani is észrevett. - Ne gondold azt, hogy ez a te hibád. - simogatta meg a vállamat - Louis és Harry már egy ideje nem jönnek ki olyan jól egymással. - ezt is jó tudni. Legalább így tudom, hogy nem vagyok annyira bűnös ebben az egész vitában csak résznyire. Ez is elég. -  De menjünk vissza, mert azt hiszik eltűntünk. - kezdett el húzni a nappali felé, de megtorpant - Nyugi. - küldött felém egy biztató mosolyt, amit viszonoztam is.

- Én nyugodt vagyok. Hisz' én vagyok a nyugalom Istene. - mondtam halál komolyan és kezeimet széttárva a plafon felé emeltem tekintetem majd egy nagy levegőt vettem, amit egy röhögés követett.

- Legalább a kedved jó. - röhögött mellettem a lány miközben vissza mentünk a fiukhoz.

Helyet foglaltunk egymás mellett a kanapén - miután Danielle kitúrta innen a Szöszit - így kaptam helyet Louis és Dani között. Ahogy körbenéztünk mindenki minket figyelt felhúzott szemöldökkel, amit mi még egy sor röhögéssel rendeztünk le.

- Minden oké lányok? - kérdezte Liam mosolyogva.

- Persze édes. - válaszolt Dani egy puszit nyomva barátja szájára.

- Undorító. - jelentette ki Niall mire mindenki mosolyogni kezdett Louison kívül. Mi történhetett? 

- Csak irigykedsz Horan. - öntötte ki rá a nyelvét, Dani, mint egy óvodás és újra megcsinálta az előbbi műveletet. Fej rázva mosolyodtam el és Louisra vezettem tekintetem. Érezhette, hogy figyeltem, mert ő is rám nézett. Egy kérdő pillantást vetettem felé mire csak egy laza vállrándítással válaszolt. Elhúztam egy kicsit a szám és elfordítottam a fejem így Harry zöld íriszeivel találtam szembe magam. Egy lenéző pillantást kaptam tőle és a telefonját kezdte nyomkodni. Tényleg nem leszünk jóban, de legalább találtam egy új kommunikációs eszközt a két fiú felé. Majd minden kiderül, csak idő kell. Rengeteg idő, ami talán meg is lesz számomra. Én szerencsétlen amnéziás lány...