2015. augusztus 20., csütörtök

06. rész


Nathalie Hayley Peterson


Már eltelt egy hét az ittlétem óta. A napok csigalassúsággal teltek el. Minden nap próbáltam elfoglalni magam nem sok sikerrel. Volt, hogy csak a tévé képernyőjét bámultam, egy könyvet olvastam, esetleg zenét hallgattam a fiúktól vagy már csak az unalom kedvéért takarítottam a házat, hisz azt is kell valakinek csinálni. Amióta megismerhettem a srácokat és Danit nem sokszor találkoztunk. Alapjából mostanság a két fiú sincs annyit itthon. Mindig korán reggel elmentek és késő délután jöttek haza a stúdiózásból. Amikor meg nem mentek sehova próbáltak velem lenni - vagyis inkább csak Niall -, de látva nyúzott arcát hagytam pihenni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan, bírják ezt a rengeteg stresszt és a sok felhajtást. Igaz már régóta benne vannak a szakmában, de azért nem ártana egy kicsit több szabadidő nekik, legalább pár hét. De nem én akarok az lenni, aki beleszól az életükbe, inkább maradok a háttérben amolyan megfigyelőnek.
Dani is meglátogatott egyszer, hogy ne legyek annyira egyedül. Kedves gesztus volt tőle tisztelem is ezért, de neki is megvannak a saját dolgai. A napokban elutazott Los Angelesbe valami modell céghez és az éjjel érkezett haza. A mai napot pedig képes velem tölteni ahhoz képest, hogy ennyire fáradt. Csodálom ezt a lányt.
Niall és Louis ma sem tartózkodnak a házban reggel hívta őket egy férfi, hogy egy interjúra kell bemenniük. Gondolhatjátok, hogy mennyire örültek ennek az egésznek. Tegnap stúdióztak ma meg valami tévés interjúra kell bemászniuk, irigylem őket.
- Megnézzük a fiúk interjúját? - fordult felém Dani ezzel kizökkentve a gondolataimból.  Fáradtan emelte rám barna szemeit és egy lágy mosolyt küld. Hatalmas táskák éktelenkedtek a szemei alatt, amit még az alapozó sem tudott eltakarni. Számtalanszor kértem, hogy menjen el egy kicsit aludni mind hiába csak makacskodott, így hát hagytam.
- Felőlem. - rántottam meg a vállam hanyagul. Valahogy most nekem sincs kedvem semmihez. Csak pihenni a gondolataim halmazával és a semmibe bámulni. Ezt kell tennem. Vagyis csak tenném, ha Dani nem kapcsolná be a tv- t és a fiúk műsorához nem hajtana. Látszólag őt érdekli, hogy mi fog történni, de engem nem nagyon izgat. Biztos nem ez az első ilyen szereplésük az életükben és nem ez lesz az utolsó az is biztos. De nem akarok bunkó lenni ezért én is a képernyőnek szentelem a tekintetem nem mintha figyelnek mit is mond annak benne.
Egy középkorú szőke hajú nő kezd el beszélni a mellette álló férfi meg csak mosolyogva bólogat. Hogy törne ki a nyaka! Nemsokára a fiúk is megjelentek kedvesen köszöntöttek mindenkit pár szót váltottak még a műsorvezetőkkel, majd előre lépve egy ismert dallam csendült fel amit Niall csodálatos hangja követett. Most minden figyelmem a tévé képernyőjére szenteltem, vagyis rájuk. Még sosem hallottam őket valóságban énekelni - még képernyőn keresztül sem. Hihetetlenek. Niallt Liam bársonyos hangja követett, ami már Dani figyelmét is felkeltette. Szemei csak úgy csillogtak szája sarkában egy kis mosoly lapult és ő is elkezdte dúdolni a dalt. A zene ritmusával együtt ingatta a fejét jobbra-balra. Harry hangjára felkapom a fejem, hihetetlen hogy egy srácnak ilyen jó hangja van - már nem mintha a többinek nem lenne jó -, de Harry a maga mély rekedtes hangjával elképesztő. Ismerős a dallam és a szöveg is. Tegnap pont ezt a számukat hallgattam a nagy unalom közepette. You and I. Mosolyra húzom a számat, mert már a cím is elnyerte tetszésemet a szövegről és a dallamról nem is beszélve. Tetszetős szám. Pedig még ott van a polcon egy CD, amit még nem hallgattam meg, de majd sor kerül rá. Igen, ha nagyon unatkozom, akkor már a fiúk albumjait hallgatom és meg is tetszett egy két szám a sok közül. Akkor nem gondoltam volna, hogy ennyi fiúnak együtt ennyire király hangjuk van. De kellemeset csalódtam.
Zayn után Louis került sorra az énekléshez. Ő valahogy nem énekelt olyan vidáman és odaadóan, hanem inkább lehangolóan hagyták el a szavak a száját. Oké hogy mostanában - vagyis amióta én itt vagyok - nincs olyan jó formában a meglátásom szerint, de legalább egy kis vidámságot belevihet az életébe. Nem tudom, hogy mi a fene baja van, nem is akarom megkérdezni sem beleszólni, mert utána Én leszek az, aki mindenbe beleüti az orrát még abba is, amibe nem kéne. Igen.. Valószínűleg ezt történne.
Louis... fura számomra. Amióta itt vagyok egy normális beszélgetésünk sem volt, sőt egyáltalán nem szóltunk egymáshoz. Nem tudom, hogy ez melyikünknek jó,  de Én lassan beletörődtem. Nem fogok Én kezdeményezni a nagy semmit hisz mit tudnék neki mondani? Semmit sem tudok, róla inkább elzárkózik a világ elől.  Ha épp nem a stúdióban van, akkor vagy a szobájába zárkózik be és csak enni jön ki, vagy itthon sincs. Korán reggel elmegy, és hajnalok hajnalán jön, haza ki tudja honnan. Ez valami megszokás talán nála? Niallt hiába kérdezem, csak köntörfalaz és tereli a témát. Vagy csak lezárja annyival hogy "Dolga akadt majd jön". Elején elhittem, de amikor harmadszorra jött ezzel a válasszal tudtam, hogy kamuzik és hiába faggattam tovább nem mondott el semmit. Mi az, amiről nem tudhatok? Mit nem árulnak el nekem? Csak nem lehet olyan nagy gond, amit nem lehetne velem megosztani, de hiába fáradozok, nem jutok előbbre csak egy helyben maradok. Reménytelen az egész.
Gondolataimból visszatérve a fiúk már befejezték a dalt és már elmerülő beszélgetésbe kezdtem a műsorvezetőkkel. Látva Dani és a fiúk arcát nem valami kellemes témáról beszélgethettek.
- ... aranyosak voltatok együtt. - hallom meg a szőke hajú nő együtt érző hangját. Louis-val beszélgettek valamiről, de látva a srác arcát nem a legjobb beszélgetés volt számára. Ugyan miről maradtam le? Kellett nekem elkalandoznom. - Mint mindenki mi is láttuk a cikket - kezdett bele egy újabb témába. Nem a legjobba. - Mi is történt pontosan? Hogy van a lány? Mi történ vele? - én meg ennek nem örülök, hagyjanak engem békén. Kussolsz Tomlinson!
- Csak egy baleset volt. - kezdte ingerülten Louis -  A lány jól van csak kisebb sérülései lettek valószínűleg már rendben van. - tényleg úgy beszél, mintha nem ismerné vagy én értek félre nagyon valamit?
- Hol van most a lány? - tette fel gyanakvóan a következő kérdést a hölgy. Látszólag Louis-t már kezdi felhúzni ez a dolog, de nem csak őt, hanem engem is. Le lehetne rólam szállni!
- Biztos a családjával van, nem tudom. - rántotta meg a vállát. A szemeim kikerekedtem szavai hallatán és ez a kijelentése nem csak engemet, hanem a mellettem ülő lányt meg a többi fiút is meglepte. Érdekes válasz volt az biztos, de számítottam rá hogy letagad. Már meg sem lepődtem mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján. Most csak azt kellene el döntenek, hogy csodálkozzak mert megtette vagy nevessek mert igazam volt. Mert hát igazam volt.
- Értem, te különben hogy fogadtam azt a tényt, hogy éjszaka közepén elütöttél egy lányt? - vonta fel a szemöldökét a nő.  Honnan szedi ezeket a kérdéseket, mert ez egyre jobban tetszik. De mielőtt megtudhattam volna a választ Dani egy hirtelen mozdulattal kikapcsolta a tv-t.
- Hé - szóltam rá felháborodva a lányra - én néztem volna még.
- Bocsi én meguntam. - rántott egyet a vállán - Inkább beszélgessünk. - vetette fel az ötletet.
- Tudod, hogy nem tudok semmit sem mondani az életemről sem magamról. - világosítottam fel - A fiúkról meg nem akarok beszélni. - vágtam rá gyorsan, ahogy láttam, hogy szólásra nyitja a száját.
- Ez nem ér. - rakta keresztbe karjait melle alatt és durcásan hátra dőlt a kanapén. Nevetnem kellett gyerekes viselkedésén, mert hát a fő téma akkor Liam lett volna. Daniból simán kinézem, hogy órákig beszél barátjáról minden kis pillanatot elmesélve nekem, még ami jelentéktelen is, de számára egy örök emlék. Persze én lennék a jó kislány, aki végig mosolyog néha - néha belenevet, talán beleszól, vagy csak egyszerűen bólogat. Lehet, hogy ez lenne abból a "beszélgetésből".
- Menj aludni! - szóltam rá Danira, aki vagy már századszorra ásította el magát a nap folyamán. Nem igaz, hogy nem tudom elküldeni legalább pár órára aludni, nem lehet ilyen makacs.
- Nem, majd este alszok. - jelentette ki - De most menjünk főzni. - pattant fel a kanapéról és a konyha fele vette az irányt.
- Hogy mit csináljunk? - szaladtam utána.
- Kaját magunknak és a fiúknak, hogyha hazaérnek. - mondta miközben keresgélni kezdett a hűtőbe.
- Oké. 

***

Négy óra. A fiúk most parkoltak le a ház előtt. Ezek szerint mindenki ide jön. Még jó hogy több kaját készítettünk így elég lesz mindenkinek. Elhagyom a konyha területét és a bejárathoz sétálok ahol már hallani a kulcs zörgését pár szitkozódást, hogy nem sikerül kinyitni az ajtót meg pár halk kuncogást. Nem figyelhettem tovább szegény szerencsétlent, ahogy egy nyamvadt zárral bajlódik így hát kinyitottam én.
- Na, végre! - hallottam meg Niall kissé talán ideges hangját. Mivel eddig az ajtó mögött bújtam meg elléptem mögüle és a kilincsbe kapaszkodtam.
- Nem gondoltam volna, hogy egy ajtó is kifog rajtad. - döntöttem a fejem oldalra elgondolkodtató arcot vágva. Liam és Zayn a háttérben próbálták nem ki nevetni barátjukat, sikertelenül.
- Ha nem lenne bent a kulcs a zárban, akkor talán ki is tudtam volna nyitni. - mondta felháborodottam mire kuncogtam egyet. A vállam fölött áthajolva lenéztem a zárba majd visszafordultam a Szöszihez. Zavartan vakartam meg a tarkómat és próbáltam magamat tartani nehogy elröhögjem magam.
- Nincs benn kulcs. - hajtottam le fejem és engedtem el egy kisebb nevetést. Ez a hátul lévő két fiúnak is elég volt, de ők már hangosan felröhögtek Niall bénázásán. Hátraarcot vágva bevonultam a nappaliba elterülve a kanapén csodáltam a tévé képernyőjét. A srácok is beljebb fáradtak. Niall durcásan a konyha felé vette az irányt míg Zayn a mellettem lévő fotelban foglalt helyet.
- Danielle? - fordult felém Liam és meg egyszer körbepillantott a helyiségben.
- Fenn van, alszik az egyik szobába. - meg se várva, míg befejezem a mondatot Liam már rég a lépcsőn ment felfelé a barátnője kutatására. Nagy nehezen, de sikerült rá vennem Danit egy kis alvásra, de talán a főzés is besegített, ami csak jobban lefárasztotta és így egy kicsit engedelmeskedett nekem. Az elején még makacskodott, hogy nem akar egyedül hagyni, de a végére beadta a derekát és elment aludni.
- Többiek? - utaltam itt Harryre és Louisra Zayn felé fordulva. Úgy rémlett mintha Harry kocsija is leparkolt volna a ház előtt, de az is lehet, hogy tévedtem.
- Harry hazament, mert elvileg jön a nővére. Louis meg elment, valahova amiről senki se tud, de majd jön. - rántotta meg a vállát majd a tévét kezdte kapcsolgatni. Különös.
Niall is befáradt a nappaliba helyet foglalva a másik fotelban az arca még mindig a durcás macit formálva. Még mindig mosolyognom kellett rajta, hogy ennyire felfújta ezt a dolog.
- Manó! - dobtam felé az éppen kezembe akadó díszpárnát - Ne legyél ennyire morci. - küldtem felé egy mosolyt, de nem reagált - Nem tehetek arról, hogy nem tudsz kinyitni egy ártalmatlan ajtót. - röhögtem el magam Zaynnel együtt.
- Te aztán nagyon kedves tudsz lenni. - hangjában volt egy kis szórakozottság, de megpróbált dühös tekintetet mutatni kevesebb sikerrel. Én erre persze csak jobban röhögtem úgy, hogy még a kanapén is eldőltem. - És még ki is nevetsz? - vonta fel fél szemöldökét miközben felém közeledett. A fejemet hevesen ráztam, mert tudtam mire készül, de a röhögést nem tudtam abbahagyni. Hangosabban nevettem jobbra - balra forgolódtam kapálóztam, ahogy Niall elkezdett csikizni. Nem tudtam mit tenni most valahogy nagyon jó volt a kedvem és nem tudom, mi ronthatná el. Könnyezni kezdtem, Niall az égadta világér se volt képes abbahagyni a kínzásomat. Hiába mondtam neki bármit mintha csak a falnak beszélnék elengedte a füle mellett én pedig csak tehetetlenül fetrengtem a kanapén és röhögtem.
- Zayn.. k-kér-lek se-segíts! - próbáltam egy mondatot kimondani, hogy a srác megértse mondandómat.
- Öcskös hagyjad szegényt. - szólt rá Niallre Zayn, de ahogy hallom nagyon is jól szórakozott rajtunk. Örülök neki. - Eleget kínoztad.
- Azt ne mond, hogy Nathie mellé állsz. - rakta csípőre a kezét - Kinevetett. - háborgott tovább mire csak egy nevetés volt a válasz barátja részéről. Kapva az alkalmon, hogy Niall nem rám figyel egy kisebb mozdulattal meglöktem a kanapé szélén lévő térdét - mert ugye felettem térdelt közre fogva a jobb lábam - és másodpercek alatt a földön kötött ki. Sikeresen véghezvitt tervem én egy újabb sor nevetés követett, amit a Szöszi nem nagyon díjazott csak mérges fejjel jutalmazott.
- Látom jó a hangulat. - jött le a lépcsőn Liam meg Danielle. Zayn rögtön mesélésbe kezdett már amennyire a sok nevetése hagyta. Én még mindig a földön fekvő Szöszit figyeltem, hogy semmi áron sem akar onnan felkelni, hanem inkább a plafont bámulja és az orra alatt motyog valamit. Majd megnyugszik.
- Megnéztétek a műsort? - kérdezte Liam.
- Igen az elejét láttuk. - bökdöstem meg unottan Niall arcát, de még erre sem reagált így hát csipkedni kezdtem.
- Csak azt néztük, meg hogy hogyan énekeltek, mert ugye Nats nem látott még titeket. - vágta rá gyorsan Dani.
Tudom, hogy csak el akarja kerülni azt a kínos témát, amit láttunk az interjún, de egyszer mindenre sor kerül, ahogy erre is. Hiába próbálna kerülni a témát nem fog sikerülni neki, vagyis ha rajtam múlik. Milyen gonosz vagyok. Tudni akarom, mi folyik itt. Mi baja van itt mindenkinek.
- Tovább is láttuk. - forgattam meg a szemem. Szegényt Niallt pedig már idegileg kikészítettem, de még mindig a földön fekszik, és úgy tesz mintha nem érdekelni. Sajnállak Manó!
- Az első kérdésig, de utána elmentünk kaját csinálni. - emelte ki Dani az "elmentünk" szót kissé már parancsolóan. Niallről a lányra vezettem a tekintetem, akitől egy "Fogd be!" pillantásfélét kaptam. A következő pillanatban pedig már a Szöszi mellkasán kötöttem ki. Fel kell jegyeznem, hogy nem szabad másra figyelnem, amikor valakivel szórakozok jelen esetben Niallel. A srác arcára egy győztes mosoly ült ki, amire én csak a vállába bokszoltam. Oké kvittek vagyunk.
A bejárati hangosan csapódott be és másodperceken belül Louist pillantottuk meg két táskával a kezében. Furán nézett végig a nappaliban majd a tekintete megállapodott rajtunk. Zavarban voltam nem tudom miért. Talán csak zavart az, hogy így nézett minket vagy csak Niall közelsége ilyen fura. Nem. Az első állításnál maradok tényleg nagyon zavaró volt és az is hogy minden szó nélkül ment be a konyhába majd jött ki és foglalt helyet közöttünk. Totál fura.
A kanapén már megint a két fiú közé kerültem. Mindenki néma csöndben volt néha egy - egy pillantást lopva a másiktól. Jobbára Danival próbáltam kommunikálni, hogy mi van most válaszként mindig csak egy vállrándítást adott.
- Különben hogy-hogy ide jöttetek fiúk? - szólalt meg először Louis.
- Az interjúról akartunk beszélni. - azt hiszem megtaláltuk a legrosszabb témát. Már a kedvem is elment az egésztől. Tudom, hogy ebből is egy nagy veszekedés lesz, ha Louis felhúzza magát. Annyira már ismerem, hogy tudom, mit csinál ilyenkor.
- Aha. És miről szeretnél beszélni? Arról hogy nem mondtam igazat Nathieval kapcsolatban vagy, hogy elrontottam a dalt vagy esetleg arról, hogy nem válaszoltam mindegyik kérdésre? - sorolta fel a történteket és persze hogy engem is be lemondott. Legalább itt nem tagad le. Ez jó nem?
-  Az elsőről meg az utolsóról. - vette át a szót Zayn - A management teljesen kiakadt, mert nem mondtam el, hogy Nathalie itt lakik nálad és ez a későbbiekben nagy baj lesz. Ki tudja, hogy hogy fognak erre reagálni. - örülök, hogy ilyen "jól" el beszélgetnek rólam, de azért tudják, hogy Én is itt vagyok? Meg lehetne valami más téma is nem csak Én.
- Bocs, de szerintem jobb így hogy nem tudják, hogy itt lakik Nathie - még mindig itt vagyok - Nem kell a nyakamba még az egész sajtó, hogy egész nap csak faggassanak minden hülyeségről. - háborgott tovább Louis.
- De akkor is mi lesz később? - folytatta Liam, akit már Danielle nyugtatott.
- Addig még bőven van idő. Mindent ki fogunk találni, de nekem nincs kedvem ezen rágódni. Ameddig Nathie nem látják, együtt valamelyikünkkel vagy nem kotyogja ki valaki, hogy itt lakik addig nincs baj. - oké hogy most már kitárgyaltatok remélem elégedettek vagytok. Örülök, hogy tudok Én ilyen nagyon jó téma lenni, de ez nekem már fáj. Csak remélni tudod, hogy egyszer majd talán a közeljövőben engem is meg hallgatnak, hogy mit gondolok erről az egészről. Vagy csak egyszerűen fel kéne szólalnom. Tedd ezt Nathalie. Gyerünk!
- De..
- Szerintem igaza van Louisnak. - vágtam bele Zayn szavába. Nem néztem rájuk az előttem lévő dohányzóasztal érdekesebbnek tűnt, mint ők. Éreztem magamon az összes tekintetet. Kellett nekem megszólalni. - Ameddig senki sem tud rólam addig jó. Alapjából sem tudják, hogy kit is ütött el Louis csak annyit tudnak, hogy lány vagyok és ez nekem is pont elég. - pillantottam körbe.  Még mindig érdeklődve figyeltek. Legközelebb százszor átgondolom ezt. - Most ha megtudta volna az ország világ, hogy itt élek akkor gondolom, mindenre kíváncsiak lennének. Én meg csak ott állnék, lefagyva hallgatnám azt a milliónyi kérdés, amit feltesznek nekem, de nem tudok rájuk válaszolni. Hiszen én nem ismerem saját magamat sem, akkor milyen lenne, ha világ akarna megismerni? - nekem aztán nagyon megy ez a szónoki beszéd, de szerintem már befoghatnám.
- El mondanánk, hogy amnéziás vagy. - adta meg a könnyű választ Liam. Ezzel nem segítesz.
- És mond csak milyen áldozat lenne az Louis karrierjének az hogy elütött egy lányt, aki amnéziás lett? - döntöttem oldalra a fejemet Liamre nézve. Túl jó vagyok.
- Jogos. - bólogat beleegyezően Zayn és Niall is társul hozzá. Tényleg Niall ő mindig csöndben van ilyen vitáknál. Pedig neki is van beleszólási joga nem? De. Liam is megadja magát ezzel mindenki egyetértve velem. Mosolyogva bólintottam és az egyetlen személyre néztem, aki nem reagált semmit. Louis. 
- Köszönöm. - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Ez volt az első kedves gesztusa felém, aminek nagyon örülök. Kék szemei engem fürkésztek, gondolom várta mit fogok reagálni. Nem akarok semmi olyat mondani, amin csak felhúzná magát, de kedves sem tudok lenni vele. Ittlétem óta ez a második alkalom, hogy hozzám szól nem valami nagy cucc, hisz nem volt sosem egy terjedelmes beszélgetésünk. Ezt sem tudom minek venni csak egy köszönetnek. Egy olyan válasz kell, ami elgondolkodtatja, és nem kiakasztja. Egy olyan válasz, amit meg tud érteni, és ami az én véleményem. Amit én gondolok. Fejemet hevesen rázva hajtottam le ez a sok gondolat megzavart. Ilyenkor kell elmenni vagy még maradni? Menni.
- Néha az igazság jobban fáj, mint a hazugság. - válaszoltam majd elhagytam a nappali területét.

4 megjegyzés: