2016. január 9., szombat

14. rész




Sziasztok. :) És íme. Még egy rész nektek és ennyi is mostanra. Ezen a héten beteg voltam és azért sikerült összehoznom nektek egy részt. A következő már nem fog ilyen gyorsan jönni. Sőt, lehet egy hónap is kell, úgyhogy előre is sajnálom. Amiért még hoztam is a részt az az új design miatt is van amit nagyon szépen köszönök Betty-nek a YDMC /You Drive Me Crazy/ blogdesign egyik tagjának. Csodálatos lett. *-* Véleménnyiteket továbbra is várom. Jó olvasást. :)



Nathalie Hayley Peterson 


A kezemben lévő gőzölgő teát figyelve próbálom összerakni a fejemben a szanaszét heverő gondolataimat. Még mindig nehéz elhinni, hogy Louis házában vagyok és nem Jack-ében. Sikerült egy hét után elhozni engem onnan összetört lelki világgal. Félek, hogy ez is csak egy álom és egyszer csak kinyitom a szemem ugyanott ébredve, mint tegnap. De nem. Ez határozottan a valóság. Emberek tekintete figyel engem hosszú percek óta, míg én csak magamba burkolózva nézem a teát a kezemben. Kicsit zavar, hogy így figyelnek, de nem tudok mit tenni. Elég érdekes vagyok, így hogy a szemem a sírástól duzzadt egész testemben remegek a csuklómon lévő seb pedig mindenki szemét kiüti. Pedig ha látnák a többit...
Danielle előttem ülve simogatja a lábamat próbálva szólásra bírni a kérdésére választ adva. Nem csak ő kíváncsi rá, hanem mindenki. Mi történt velem? Jobb, ha nem is tudják. Nem akarom, hogy sajnáljanak, mert az úgy sem segít a mostani helyzetben. Visszatekerni nem lehet, az időt nem tudjuk megváltoztatni a múltat. Ami egyszer megtörtént az nem fog változni. Senki sem tud rajta segíteni. Rajtam sem. Olyan mély űr keletkezett bennem, amit nem lehet eltüntetni. Ezek az emlékek, amiket szereztem a hét során örökkévalóságig bennem maradnak. Ha csak nem leszek még egyszer amnéziás. Nem. Azt sem tudnám elviselni elég a mostani. Eléggé össze vagyok zavarna, semmi sem segítene a jelenlegi helyzeten.
Belekortyolok a teába, a bögre fölött elnézve látom meg a többi tekintetet is egyszerre. Letéve a bögrét mellém a földre sóhajtok egyet. Kezdjük... Az ismeretlen férfira nézek, akit eddig még nem láttam, de tudom, hogy ő is ott volt Louis-ékkal. Kezében ott egy kis jegyzettömb ingjén ott virít egy hatalmas jelvény. Nyomozó. Dani-ra pillanatok jelezve neki, hogy képes vagyok néhány szót kinyögni. Vette is a lapot.
- Hogy érzed magad? - teszi fel a legalapvetőbb kérdést. Szarul?
- Borzalmasan - félelem szűkszavúan gombóccal a torkomban.
- Beszélsz egy kicsit a történetekről? - kérdezi félénken. Megéri vissza emlékezni a történtekre és újra felhozni őket? Jó lesz újra sírni és felni? Várjunk most is ezt teszem. Aprót bólintok minden erőmet összeszedve. - Minden rendben lesz - simítja meg a lábamat Danielle.
- Kisasszony én fogok kérdezni öntől pár dolgot rendben? - kérdezi az ismeretlen férfi kicsit közelebb ülve. Neki is bólintottam egyet válaszként. - Mindenre emlékszik, ami történt magával azon a helyen? - egyből összeszorult a torkom. Tökéletesen emlékszem minden egyes pillanatra. El akarom felejteni, de nem megy.
- Igen.
- A férfi mit csinált önnel? - a legkellemetlenebb kérdéssel akarja kezdeni. Rendben.
- Bántott - az egész testemben megfeszültem. Nem mertem azt az egy szót kimondani, amit lebonyolítaná az egész történetet.
- Mióta? - egyre mélyebbre ássa magát a férfi minden szót jegyzetelve. Nem merek az ölemben lévő kezeimen kívül máshova is nézni. Nehéz.
- Az első naptól fogva - motyogom. Vagy két és fél éve? Melyik hangzott volna jobban? Egyik sem.
- Próbált elmenekülni korábban is? - faggatott tovább. Ki ne akart volna egy vadállattól elmenekülni? Hülye az az ember, aki maradna azon a helyen.
- Igen,  de lehetetlen volt -  feleltem. - Mindenhol ott volt. Nem sikerült egyszer sem, mert mindig lebuktam és.. És.. Megbüntetett - teljesen elhalt a hangom a mondat végére. A sírás meg csak kérdés sem volt. Az arcomon megint folytak le a könnyek megállíthatatlanul.
- Büntetett? Hogy érti? Mit tett magával? - kíváncsiskodott a nyomozó. Megerőszakolt. Megerőszakolt az az állat. Mond már ki Nathalie nem lehet igaz. Megerőszakolt!
- Minden lehetséges módon, ami nekem fájt - szipogtam. Nem megy, nem tudom kimondani azt az istenverte szót.
A feszültség érezhető volt a nappaliban. Mindenki csöndben hallgatott és engem figyelt. A nyomozó meg szorgosan firkantotta fel a válaszokat a lapjára.
- A csuklóján lévő seb is a férfi miatt van? - azonnal elrejtettem a pulcsim ujjába a kézfejéjemet a kérdés hallatán. Minden Jack miatt van, ami velem történik. Meg kell értenie mindenkinek. A bólintást választottam ismét válaszként. A könnyeimet letöröltem helyére pedig újak futottak végig az arcomon. - Okozott önnek még ilyen sebet a férfi kisasszony?
Itt az ideje Nathalie. Most kell felfednem testem apró millió hibáit. Nem kell félni, mert itt most nem bánthatnak.
Lassan kelek fel a kanapéról stabilan a lábamra állva. Mindenki érdeklődő pillantással néz rám. Próbálom minden önbizalmamat felszínre hozni és megmutatni a testemen rejlő hibákat.
Kardigánomat levetve a karomon az apró lila zöld foltok láthatóvá válnak a csuklómon díszelgő hatalmas sebre is jobb rálátásuk nyílik. Elborzadt tekinteteket látok mindenhol. Tényleg ennyire rossz látvány? A nyakam! Azt még nem is látták a magasított nyakú felsőm miatt. Istenem ne. Mindenki sajnál. Pedig pont ezt nem akarom. A sajnálat engem csak még jobban lekicsinyít és elgyengít. Az a rengeteg szívásnyom, ami a nyakamon éktelenkedik, mindenki szemét kiszúrja. A lányok már a sírás határán állnak magukban szörnyülködve. Az én könnyimről ne is beszéljünk, amik sohasem akarnak elállni. A könnycsatornáim nem adják fel pedig amennyit ebben a másfél hétben sírtam simán kiszáradhattam volna.
Nem akartam tovább sajnáltatni magam azzal, hogy a sebeimet mutogatom, de a nyomozó miatt kénytelen voltam megtenni még egy tettet. A pólóm anyagát is felhúztam annyira, hogy rálássanak a többi foltra a felső testemen. Ennyi elég is volt mindenkinek. Sorjában hagyta el mindenkinek a száját a „Jézusom” „Úr isten” „Juj” és az egyéb kifejezések. És ez még csak mindig a felső testem egy része. A mellem alá húztam fel csak a felsőt így is elég sokkba hozva mindenkit. A karjaimon lévő lila ujjnyomok a csípőmön éktelenkedő horzsolások a hasamat ért ütések és a derekamon elhúzódó hatalmas piros csík, amit ma szereztem, amikor az asztalnak estem, a legláthatóbb sérüléseim voltak. 
- Ez nem lehet igaz - inkább magának akarta mondani, mint másnak a nyomozó ezt a mondatot. Könnyfátyol mögül próbáltam ránézni a férfira mellettem. Teljesen el volt fehéredve az ujjai is megálltak az írásban. Egyetlen pontot nézett rajtam, ami a bordám bal oldalán helyezkedő Light feliratú tetoválás volt. Valamit tudott. Ahogy rám vezette a tekintetét jól megfigyelt minden egyes apró centimétert az arcomon. Magában ismételgette, hogy lehetetlen miközben újból végigmért. Talán tud rólam valamit? Kizártnak tartom.
Elég soknak tartottam azt az egy percet is, amit a sebeim mutogatásával töltöttem, míg vissza nem ültem a helyemre törökülésben. Danielle arca van előttem szemei könnyekkel megtelve. Nem akarom sírni, látni. Elég, ha itt most, mint mindig én sírok a többiek helyett is.
- Nos, Hay.. Kisasszony - köszörüli meg a torkát gyorsan a nyomozó. Értetlenül néztem rá a jelenlévőkkel együtt. Hayley? Azt akarta mondani? - Egy utolsó kérdés és utána hagyom is pihenni. Holnap még eljövök átadni az információkat a dolgokkal kapcsolatban - mutat végig rajtam kissé idegesen -, mert ugye ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Arra pedig készüljön fel, hogy bíróságon nagy valószínűséggel részt kell vennie vagy egy kihallgatáson. Rendben?
Ideáig fajultak a dolgok? Azt hittem ennél rosszabb már nem is lehetne, de tévedtem. Túl kéne esnem még egy csomó faggatáson, kérdezgetésen, beszélgetésen, ami csak arról fog szólni, hogy mi történt velem Jack-nél. Erre külön fel kéne készülnöm testileg és lelkileg.
- Oké - mondom nagyot nyelve.
- A kérdés és sajnálom, hogy ezt fel kell tennem - néz rám együtt érzően. - Meg erőszakolta magát a férfi? - És ennyi. Szédülni kezdtem már a kérdés hallatán. Nem elég hogy fáj a fejem állandóan és az émelygés is bennem van, de még meg is szédülök mellette. Kész vagyok. A levegő bennem ragadt a szemeimből a könnyek kétszer gyorsabban folytak le és az összes tekintet engem figyel feszülten. Térdeimet felhúzva kezemet átkulcsolom a lábszáramon és csak meredek magam elé. Nem, nem megy. Félek az összes reakciótól, ha kimondom azt a bizonyos "Igen" szócskát. Ott végleg megsajnál mindenki még jobban, mint most teszik. Muszáj, lesz. Tekintetemmel végignézek a társaságon. Nem kérdés mindenki a válaszomat várja. De egy tekintet a lelkembe tapos. Olyan mélyre ássa magát bennem, hogy már fáj. Azok a szemek, amik eddig sem mosolyogtak most romokban heverve néz rám. Tartom vele a szemkontaktus. A könnyek alól is látom, hogy feszülten kissé idegesen várja a válaszomat. Homályosodik a látásom. Száját egy vonallá préseli, kék íriszei már szinte könyörögnek a válaszért, vagy inkább ellenzik. Nem akarja tudni, látom rajta, de azért a kíváncsiság is vegyül közte. - Kisasszony? - szól rám a nyomozó.
Nem nézek a férfira akkor is Louis szemeit figyelem. Meg kell szólalnom. Oké...
- I-igen - nyögöm ki nagy nehezen. Nem én vagyok az egyetlen, aki velem együtt jobban felsír. A lányok sorjában jönnek oda hozzám egy csoportos ölelést létrehozva. Danielle, Leigh, Perrie, Jade szorosan fognak közéjük megnyugtató szavakat mormolva próbálják magukat is kontrolálni. A fiúkat nem látom sem azt, hogy őket hogy érintette a dolog a válaszommal kapcsolatban, de talán jobb is így. Bőven elég a sajnálatból egy életre. Csak az a baj hogy itt még koránt sincs vége. Nem lesz most a felépülésem olyan könnyű és gyors, mint azt, ahogy egyes emberek elképzelik. Az egész életemet újra kéne építenem, amihez kellenének a régi emlékek. Csak hát nincsenek. Ez így elég bonyolult és nehéz feladat lesz, amin túl kellene esnem.
Kibontakozunk az ölelésből újabb szempárokkal ránk ragadva. Olyan sokáig így lettünk volna? Nem van itt más is. Louis.. Nincs itt. Hova lett? Nem csak nekem tűnt fel, hanem a lányoknak is, akik érdeklődve néztek a fiúkra és Jesy-re. Nem vettem le senkitől sem valami érdemes választ Louis-val kapcsolatban így semmit sem tudtam meg. 
- Liam - szól oda a fiúnak a nyomozó. - Kellene még pár szót váltanunk veled és Louis-val a történetekkel kapcsolatban - vakarja meg a tarkóját, egy köteg papírt a kezében tartva.
- Rendben. Menjünk, a konyhába ott van Louis - mutat a helység felé elindulva.
A homlokomon egy pontot kezdek el masszírozni, ami a legjobban fáj. Szememet szorosan lehunyom a látásom sem olyan jó. A hasam felmordul valami élelemért könyörögve. Nem csodálom, hogy éhes vagyok hisz nem ettem jóformán semmit sem Jack-nél. Egyre erősebben masszírozom azt a pontot a fájdalom elmulasztásának érdekében, ami nem sikerül. Csak jobban fáj.
- Hé, jól vagy? - fogja le a homlokomon lévő kezemet Dani. Aggódó pillantásokat küld felém, mire felsóhajtok.
- Rettentően fáj a fejem - mondom lehunyva a szemem. Kihagyom azt a tényt, hogy homályos a látásom szédülök és nem ettem semmit sem az elmúlt héten. Talán ezek lettek volna a fontos információk. Na, mindegy.
-  Gyere, adok gyógyszert - húz aggódva maga után a konyhába.
Belepve rögtön egy egész társaság fogadott. Szinte az összes fiú itt volt a beszélgetésen. Louis is. Nem nézett rám, sőt ahogy beértünk rögtön elkapta a tekintetét és az ablakon bámult kifelé.
- Minden rendben? - kérdezte valaki a fiúk kötött. Nem tudom ki volt. A hang nagyon távolinak tűnt szinte olyan mintha kilométeres távolságból kérdezte volna az illető. A választ sem hallottam pedig láttam, hogy Dani valamit tátogott.
- Nats oké vagy? - ráz meg vállamnál fogva a lány. Kinyomattam a szemeimet - bár fogalmam sincs mikor csuktam be őket -, hosszasan bólogatva, ami szintén nem a legjobb cselekedet volt átvettem a felém tartott bogyót.
- Annyi a lényeg, hogy ha kell bíróságra vagy valamire menni titeket is ki fognak hallgatni - hallom meg a nyomozó hangját. Eddig nem beszéltek? - Nem kell semmit sem mondani a látottakon kívül. - Már megint elnémultak. Egy szót sem hallok. Magamat sem érzékelem, hogy hol is lennék. Látásom újra visszajön a konyhapulttal szemben állva szorongatom a poharat. Danielle mindig mellettem áll tekintete teljes aggodalmat sugall. - Mindenképpen kell egy ügyvéd maguknak.
- Igen, van ügyvédünk majd szólunk neki - háttal álltam, mint mindig és próbáltam megérteni, hogy miről beszélnek. Nehéz, ha csak mindig egy-egy hangfoszlányt hallok valakitől. Ezt sem tudtam beazonosítani, hogy ki. Szédülni kezdtem a fejfájás mellett. Újabb némaság fogad csak a sípoló hangot hallok majd újból emberek hangját. Elég már!  Bevettem a kezemben tartott gyógyszert.
- Igen az ügyvéd Thomas Peterson - szinte félrenyeltem a vizet a név hallatán. Thomas Peterson... Miért ismerős a név. Jack.. beszélgetés.. apám..  Jesszusom. Nem lehet. Csak egy hülye álom.
Ennyi volt. Lenyeltem a gyógyszert, amitől csak minden rosszabb lett. Éreztem, hogy már nem állok teljesen stabilan. A szememet most tényleg lehunyom. A fejem kettéhasadt a fájdalomtól, amire még a szédülés is rátett egy lapáttal. A kezemben lévő poharat visszaraktam a pultra, vagyis csak azt hittem odaraktam. Hatalmas csattanással ért földet millió szilánkra törve. Én pedig csak összeestem, de nem találkoztam a padlóval. Hogy miért? Valaki jóval előttem járt és az ájulásom előtt elkopott. A szememet már tényleg nem tudtam kinyitni még a hangok hatására sem. Valaki könnyed kézzel vett véglegesen a karjaiba, míg hangok sokasága hallatszott körülöttünk.  Fejem a vállán pihent, szívverése egyenlőtlen, testéből a meleg áramlott, az illata pedig csak egy személyhez tartozott. Louis... 

4 megjegyzés:

  1. Wááááááááááá.....<3 <3 Nagyon jó lett! Nagyon nagyon jó lett! Már nagyon vártam ezt a részt..és megérte erre várni <3
    Siess a következővel! Egy hónapot nem fogok tudni kibírni:( Nagyon imádlaak <3
    xxKlaudia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Hát igyekszem, de, hogy őszinte legyek még egy szót sem írtam az új részből. :/
      L. xoxo

      Törlés
  2. Huh
    Tényleg borzasztóan jó rész lett!
    Nem tudom mi történt vele a végén de nagyon izgi!
    Ez az egész rész eddig a kedvencem mert szinte a hajamat tépem miközben újra és újra elolvasom!
    Mindig tele van fordulatokkal ami csak még szuperebbé és izgalmassá teszik!
    Én se tudom hogy fogom kibírni azt az 1 hónapot de Siess!
    ( Nem tudom hogy tudod valaki ilyen jól írni! Mondjuk én elég szar vagyok ha fogalmazást kell írni )
    <33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huh.. Köszönöm.. Örülök, hogy tetszett. Igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból. Nem ígérem, hogy egy hónapon belül tudok részt hozni, de majd meglátjuk. ;)
      (Kicsit túlzás, hogy "jól" írok, de köszönöm nagyon aranyos vagy. <3)
      L. xoxo

      Törlés